A klienseimmel mostanában gyakran beszélgetünk erről a kérdésről. Mert tanítani senki sem tanította nekünk, a mesékből, romantikus filmekből, rózsaszín lányregényekből meg valahogyan mást szűrtünk le, mint amilyen helyzeteket az élet hoz számunkra.
Ugyanis nem a társunk (Uram bocsá’ a szüleink, gyerekeink) feladata, hogy arról gondoskodjon, hogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Az a kapcsolat nagyon hamar zátonyra fog futni, háborús övezetté fog válni, ahol a másiktól várjuk ezt. (Vagy netán még szekáljuk is érte a másikat.)
Pedig a kérdés nagyon egyszerű: létezik-e rajtunk kívül olyan személy, aki az adott pillanatban jobban érzékelheti, ismerheti, tudhatja, hogy mennyire vagyunk fáradtak, mi esne épp jól nekünk, mire van szükségünk?
Az én állapotomat, hangulatomat, egyáltalán önmagamat én ismerhetem a legjobban, az én aktuális energiakészletemet én érzékelhetem legjobban, és felnőtt koromra nekem jutott az a nemes feladat, hogy gondoskodjak az igényeim, szükségleteim, óhajaim kielégítéséről. Sőt, egészséges, életerős felnőttként nemcsak, hogy az én feladatom ezekről gondoskodni, hanem kötelességem is, ha jól szeretném magam érezni a bőrömben. Tartozom magamnak ennyivel.
A másik fél csak hozzá tehet, hozzájárulás lehet mindehhez, de nem az ő feladata a mi boldogságunk. A másik félnek persze ugyanúgy fontos gondoskodnia a saját szükségleteiről, igényeiről, örömeiről, óhajairól, ehhez mi is csak hozzá tehetünk, de nem a mi feladatunk őt boldoggá tenni.
Amennyiben ezt tudatosítjuk magunkban, a kapcsolatainkat nem az elvárások, nem a szükségletek, nem a megfelelési kényszer fogják meghatározni és működtetni, hanem lehetünk egymásnak a puszta lényünkkel szeretetteli hozzájárulások.
Lehet mindenki önmaga (az az ember, akibe hajdanán beleszerettünk), mert a helyzet így néz ki: két magával tisztában lévő, magáról teljes mértékben gondoskodó, -ha így működik, akkor- boldog ember kapcsolódhat össze, lehet a másik életében szeretetteli hozzájárulás.
Mindez persze csak leírva ilyen egyszerű. Kivitelezni, a kialakult mintákat, szokásokat felülírni, új gyakorlattá tenni, az már munkás.
De tudlak ebben a folyamatban kísérni, támogatni, inspirálni, ha szeretnéd az életedet megváltoztatni.
by