A delfinek üzenete
Rólam köztudott, hogy egy gyerekkori fulladásos élményemből következően sokáig víziszonyos voltam. Tudok úszni, de nincs vízbiztonságom. (Tehát olyan helyeken úszom általában, ahol vagy leér a lábam, ha akarom, vagy ha mély a víz, láthatok valami olyan pontot, ahol lehetőségem van megkapaszkodni. Gyanítottam, az óceán egyik kritériumot sem teljesíti…)
Ám Terenia még itthon sokat mesélt arról, hogy van egy hely a szigeten, ahol nagy valószínűséggel lesz lehetőségünk az óceánban delfinekkel úszni. Ez akkora motiváció volt számomra, hogy utazás előtt elmentem még egy watsu terápiára is, hogy ha sznorkelezésre kerül sor, egyáltalán bele merjem tenni a fejem a vízbe. (És persze a biztonság kedvéért vittem magammal még egy mentőmellényt is…)
Nem kellett sokáig várakoznunk, mikor odaértünk arra a partszakaszra, ahol előfordulnak a delfinek. Épp csak lepakoltunk, mikor Terenia fölkiáltott: Ott vannak a delfinek!
Párszáz méterre a parttól mi is megláttuk az uszonyaikat, és mindenki fejvesztve rohant a víz felé. Én is fölrántottam a mellényt és a szemüveget, és futottam.
A víz békés volt, nem voltak nagy hullámok, gyönyörűen sütött a Nap, szóval csodás élmény vette kezdetét. (Nem mellékesen jegyzem meg, hogy ott és akkor annyira a célra fókuszáltam -hogy minél hamarabb a delfinek közelébe érhessek-, hogy meg is feledkeztem arról a tényről, hogy több száz méterre vagyok már a parttól, az óceánban…)
Csöndben közelítettünk a delfinrajhoz, hogy ne zavarjuk meg őket. Több család volt, egy egész Ohana közösség. Először tudomást sem vettek rólunk, mi is csak figyeltük őket, ahogy virgonckodtak. Aztán lassan közelítettünk egymáshoz, és végül már fél-egy méter távolságban is megközelítettek minket. Volt, hogy alattam úsztak el, máskor mellettem ugrottak ki a vízből, elképesztő élmény volt!
Mi egymással is kapcsolatban voltunk, szavak nélkül jeleztünk a többieknek, ha valaki közelében voltak épp. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, olyan kedvesek, mókásak voltak a delfinek, ahogyan játékot csináltak mindenből. Láttam „szerelmespárt” is, akik folyton egymás mellett úsztak és ölelkeztek. Annyira belefeledkeztünk a látványba, hogy másfél-két óra is eltelt már, mikor éreztük, hogy -bár hétágra süt a nap és kellemesen meleg a víz, azért- kezdünk fázni. Intettünk egymásnak, hogy ideje kimenni. Elbúcsúztunk a delfinektől, és a part felé vettük az irányt.
Ám, ekkor szembesültem vele, hogy milyen messze van még a part, és bizony én elfáradtam. Ráadásul akkor vettem azt is észre, hogy a tempózástól kidörzsölte a mellény a karomat, és a sós víz nagyon csípte. Hát, ez bizony hosszú és keserves menet lesz kifelé… -gondoltam.
Mivel fáradt voltam annyira, hogy úszás közben kitartsam a fejem a vízből -mert ugye én így úszom-, eszembe jutott, hogy ott van rajtam a szemüveg, számban a pipa, talán kényelmesebb lesz így kifelé evickélni. Újra beletettem hát a fejem a vízbe, és hirtelen elképedtem! Valami csodavilág tárult elém alattam.
Szebbnél szebb színes halak -köztük bohóchal is-, gyönyörű korallok látszottak, ahogyan felülről bevilágított a Nap. Víziszonyosként sosem volt még részem ilyen élményben… Mint egy kisgyermek, ujjongtam a gyönyörűségtől!
Már nem volt fontos, hogy mielőbb a partra érjek, hiszen annyi szépség volt odalenn, hogy nem győztem vele betelni. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy a lában a homokot érintette. Hirtelen fölnéztem, és megláttam a többieket néhány méterre tőlem a parton. Eufórikus állapotba kerültem! A delfinektől, attól, hogy túlléptem a félelmeimen a vízzel kapcsolatban, életem első sznorkel élményétől, attól a gyönyörű látványtól, ami feltárult előttem az óceánban, attól, hogy észrevétlenül találtam kint magam a parton… Képtelen voltam letörölni a lelkendező vigyort az arcomról. Egy órába is beletelt, míg egy kicsit megnyugodtam, és felfogtam, mi is történt azt megelőzően.
Rájöttem, hogy míg a delfinek felé tartva a célra koncentráltam, kifelé belefeledkeztem az út látványába. És ekkor villámcsapás-szerűen hasított belém egy mondat:
FONTOS A CÉLT LÁTNI, DE TUDD ÉLVEZNI A HOZZÁ VEZETŐ UTAT IS!
Mintha a delfinek üzenték volna a távolból, útravalóul…
by